Állatok Világnapja

2019-10-04 13:15:06

Állatok Világnapja 2019

„Az állatok csodálatos barátok - nem tesznek fel kérdéseket, és nem bírálják az embert.” 

Ez a nap az állatokért van. Ezen a napon rájuk gondolunk, hisz kiszolgáltatottak és tőlünk függnek. Ez a nap azt üzeni nekünk, hogy éljünk harmóniában a minket kürölvevő élőlényekkel és a természettel. 

Ezen a hétvgén érdemes ellátogatni az ország valamennyi állatkertjébe és vadasparkjába, hogy feltöltődjünk és gazdagodjunk azokkal az élményekkel, melyekkel csak általuk van lehetőségünk. 

allatokvilagnapja4

Állatok Világnapja a Pintér-kert Arborétumban

2019. október 4.

Nem csak bepillantást nyerhetünk a vadon élő és őshonos állatok életébe, de megismerkedhetünk a felelős állattartás szabályaival is a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak köszönhetően.

allatokvilagnapja 2

Állatok Világnapja a Rex Állatszigeten

2019. október 5-6.

A szakemberek mellett ezen a rendezvényen találkozhatunk neves színművészekkel és televíziós személyekkel, akik az ember és állatok közötti harmonikus kapcsolatra és együttélésre próbálják felhívni a figyelmet az akció keretein belül. Az alapítvány már 25 éve él az állatokért, tegyünk valamit mi is! Látogass el Te is!

rex

Állatok Világnapja - Tatabánya

2019. október 5.

A Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület mindenkit szeretettel vár 10 és 15 óra között, akik szívükön viselik a hontalan állatok sorsát. Az esemény a Tatabányai Ebrendészeti telepen kerül sor, ahol igyekeznek az árva és segítségre szoruló állatok napját minél szebbé tenni.

kutymacska

Állatok Világnapja – PécsZoo

2019. október 5.

Minden állatbarátot vár az ország egyik legkedveltebb állatkertje. Kicsiket és nagyokat is fantasztikus programok várnak szombaton. Részt vehetünk állatetetésen, kézműves foglalkozásokon, állatsétáltatáson, madarászbemutatón vagy akár lovagolni is lehet. 

allatokvilagnapja3

Állatok Világnapja veresegyházi Medveotthonban

2019. október 05.

Idén is megrendezésre kerül ez a csodálatos ünnep, amikor is együtt ülthetünk fákat, röptethetünk madarat, előadásokon vehetünk részt Lilunál, a kismedvénél, vagy éppen a farkasoknál. Testközelből megcsodálhatjuk a kisoroszlánokat is, mely garantáltan maradandó élményt biztosít.

medveotthonveresegyhaz

Állati BemutatkoZoo – Eger

2019. október 5.

Délelőtt 10 órától a Felsővárosban ingyenes családi programmal várják az érdeklődőket. A mini állatkert és állatsimogatóban találhatunk nyulakat, tengeri malacokat, háztáji állatokat (kecskék, bárányok), különböző madarakat, és vízi állatokat is. Ha szeretnétek örökbefogadni, akkor a legjobb helyen jártok, hiszen szuper tanácsokat is kaphattok a leendő kedvencek nevelésével kapcsolatban. 

allatokvilagnapja5

Állatszeretet Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben

2019. október 4-6.

A budapesti állatkert évente 2000 sérült állatot ment meg, hogy azután visszaengedhessék őket természetes környezetükbe. A három napon át tartó rendezvényen megismerkedhetünk az őshonos, vadon élő, védett állatokkal, ezen kívül néhány mentett állat gyógyulásának történetével is. Ebben a három napban azonban nem csak az állatokat ünnepelhetjük. A Holnemvolt Várban szüreti mulatságot is tartanak, ahol népi játékok, szüreti koszorú készítés, terménytapizó, valamint óriás színező várja a csöppségeket és a felnőtteket is.

fovarosinovenyesallatkert