A hónap városa: Pécs

2018-10-12 06:45:40

A hónap városa: Pécs

Baranya megye székhelye, a festői szépségű Pécs a Mecsek lábánál elterülő város kulturális és történelmi értékekben igen gazdag. Pezsgő szellemi élete igencsak magával ragadó, nem véletlen, hogy rengeteg turistát vonz évente, hiszen fantasztikus érzés újra és újra felfedezni. Hangulatos utcáin sétálgatva, barokk stílusú lakóépületei ölelésében valódi időutazásban lehet részünk, mégis a jelenkor lüktető ereje járja át a levegőt.  Építészeti remekművei, páratlan művészeti alkotásai immár 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezik, így 2010-ben méltán viselhette "Európa Kulturális Fővárosa" címet. 

pecslatkep

Történelme egészen az ókorig nyúlik vissza, melyre számos régészeti lelet szolgál bizonyítékul. Országunk egyik legimpozánsabb épülete, mely egyben Pécs egyik jelképe is, a Székesegyház. 1891-ben szentelték fel I. Ferenc király jelenlétében, pompás ünnepség keretében, ám az altemplom alapjait már a 4. század végén megépítették. Lélegzetelállító belső terét a kor legnevesebb festő- és szobrászművészei alkották meg.  Érdekesség, hogy az 1991-es renoválás során Janus Pannonius maradványaira leltek a régészek, melyet a 2008-as antropológiai vizsgálatok meg is erősítettek, így ez év ősszel újratemették őt az altemplom oldalában Dulánszky Nándor Püspök mellett.

szekesegyhazpecs

Ha már itt jártok, semmiképp ne hagyjátok ki a város egyik legjobb és egyben legnívósabb éttermét, a Pezsgőház Éttermet. Az étterem személyzetének profizmusa és elhivatottsága igazán egyedülálló, akárcsak a fogások, melyeket a lehető legminőségibb alapanyagokból készítenek el, a legmodernebb konyhatechnológia segítségével.

pezsgohazetterempecs

Pécs másik leggrandiózusabb jelképe, mely a magyarországi török-iszlám építészet egyik legkiemelkedőbb alkotása, a Gázi Kászim pasa dzsámija a város szívében, melyet az 1560-as években építettek át dzsámivá. Ahogy napjainkban, azelőtt is római-katolikus templomként működött. Eredeti méretét tekintve széltében is hosszában is száz lépés. Egyedülálló szépségével szemet kápráztató az esti fényekben pompázva.

dzsamipecs

A Széchenyi téren sétálgatva térjetek be Virág Cukrászdábanem fogjátok megbánni! Mennyei sütemények, fantasztikus pohárkrémek és fagylaltok várják az édesszájúakat. Hangulatos teraszán igazi élmény elfogyasztani egy csésze kávét, miközben a dzsámi, a főtér és a Mecsek pazar látványa tárul elénk.

viragcukraszdapecs

Pécs városában az a szuper, hogy nem csak érdekes látnivalókban és történelmi értékekben gazdag, de páratlan természeti kincsekkel is büszkélkedik. Remek kirándulási, túrázási lehetőséget kínál a Mecsek, így tökéletes úti cél. Pécs legmagasabb pontja (682 méter) a Zengő, mely a várostól észak-keleti irányban, a Kelet-Mecsekben található. Csúcsán egy beton kilátótorony is található, mely a turisták előtt is nyitva áll. Innen már csak egy kis rövid sétára található a középkori Zengő-vár romjai.

pecszengo

Magyarország legmagasabb (197 méter) épülete is a Mecsekben található a Misina csúcsán, ez pedig nem más, mint a pécsi tv-torony, mely 1973. április 4-én nyílt meg. Körkilátójába egy lifttel juthatunk fel, ahonnan lenyűgöző panoráma tárul elénk Pécs városára, a Baranyai-dombságra, a Villányi-hegységre, a Papuk-hegyre, a Zengőre, egészen tiszta időben pedig még akár a Badacsony látható.

tvtoronypecs

Ha már itt vagyunk, akkor mindenképp érdemes egy kellemes ebédet és egy jó kávét elfogyasztani a Kilátó Étterembe, mely a körkilátó alatt található. A tengerszint felett 600 méterrel fogyaszthatjuk el kedvenceinket, varázslatos kilátás kíséretében, a város felett "lebegve".

kilatoetterempecs

Amikor bejárjuk a Mecsek varázslatos tájait, a Pécsi Állatkertet feltétlenül útba kell ejteni. Az állatkert a hegység oldalában található, megannyi különlegességgel kápráztatva a vendégeket. Oroszlánok és majmok, kenguruk, puma, tigris, párduc és még sok más állatfaj képviselteti magát. Igazi érdekességnek számítanak a Falabella minilovak, a prérikutya-város, és a szurikátavár-játék is.

pecsiallatkert

Pécs környéke is varázslatos, hiszen alig 19 km-re található Abaliget, melynek méltán híres barlangja a Mecsek leghosszabbja és egyben legértékesebb természeti kincse. A barlang 466 méteres főágába óránként indul túravezetés. Allergiás és asztmatikus betegségben szenvedőknek különös klímája igazi enyhülést hoz. Mivel a barlangjárat teljes hosszában egy patak folyik, így az folyamatosan formálódik, fejlődik. A barlang mellett az érdeklődők megtekinthetik a Denevérmúzeumot is.

abaligeticseppkobarlang

Abaligettől már csak néhány km-re helyezkedik el Orfű, mely hazánk egyik legkedveltebb üdülőhelye. Legfőbb vonzereje az Orfűi-tó, a Pécsi-tó és a Herman Ottó-tó mely igen népszerű a fürdőzni vágyók körében, míg utóbbit inkább a horgászok kedvelik, fürdőzésre nem alkalmas. Legnépszerűbb fesztiválja a Fishing On Orfű, melyet legelőször 2008-ban szerveztek meg. A könnyűzenei fesztivál hatalmas népszerűségnek örvend, mely minden évben megtölti az Orfűi-tó melletti Panoráma kempinget.

fishingonorfu

Pécs városát természetesen nem csak páratlan természeti és kulturális, történelmi értékei teszik érdekessé, hanem fantasztikus fesztiváljai, programjai, rendezvényei is. Január a pécsi zenekarok hónapja. A Made in Pécs fesztivál keretein belül a város tehetségei mutathatják meg magukat a nagyközönségnek. A fesztivál célja, hogy műfajtól függetlenül lehetőséget biztosítson a település valamennyi zenekarának.

madeinpecs

Immár 20 éve indul a nyár Pécs városában a Sétatér Fesztivállal, melyen megismerhetők a régió borászainak fantasztikus nedűi, valamint a térség gasztronómiai finomságai is megkóstolhatók, így a páratlan kulináris élmény garantált. Minden évben több színpadon váltják egymást az ország legnevesebb művészei, ezen kívül rengeteg programból, kézműves foglalkozásokból is kedvükre válogathatnak az érdeklődők. 

setaterfesztival

Szeptemberben a klasszikus zenéé a főszerep a kultúra városban. A Zeneszüret Fesztivál alkalmából Pécs minden pontját zeneszóval árasztják el a művészek. A klasszikus zene ünnepén programok csalogatják az érdeklődőket nem csak koncertekkel, hanem filmekkel, fotókkal, kiállításokkal és számos érdekességgel is. 

zeneszuretfesztival

A hidegebb idő beköszöntével Pécs is ünnepi fényekbe borul, és a karácsonyi készülődés varázslatos hangulata járja át lelkünket a város utcáin sétálgatva. Az egész család számára tökéletes kikapcsolódást biztosít, hiszen míg a felnőttek a mennyei forralt borokat kortyolgatják, addig a lurkók megcsodálhatják a fényfestést, a Mikulás házát.

pecskaracsony

Pécs városát mindig érdemes felkeresni, hiszen a városban és környékén minden meg van ahhoz, hogy igazán ki tudjunk kapcsolódni. Túrázhatunk, kirándulhatunk vagy egyszerűen csak sétálgathatunk a belváros utcáin, ahol igazi időutazásban lehet részünk, miközben történelmi értékeit csodáljuk. Látogassatok el ide kedvesetekkel, családotokkal vagy a barátokkal, és töltsetek el itt néhány felejthetetlen napot.

A legjobb szállásokat egy kattintással elérhetitek: https://hovamenjek.hu/pecs/szallas