A hónap városa: Kecskemét

2019-02-05 09:56:34

A hónap városa: Kecskemét

Ebben a hónapban a Hírös városba kalauzolunk el titeket, mely Európa szívében, a Kárpát-medencében található. Nevét nem a véletlennek köszönheti, hiszen ki ne hallott volna már a Cifrapalotáról, az "aranyhomokon" meghonosított kajszibarackról, templomairól és hagyományairól. A város több, mint 110 ezer lelket számlál, az Alföld egyik legdinamikusabban fejlődő települése. Kedvező fekvése igen vonzóvá teszi, hiszen éppen félúton található Budapest és Szeged között. 

kecskemetlatkep

A város egész évben színesebbnél színesebb programokkal, rendezvényekkel és kiállításokkal várja az érdeklődőket. Minden évben megrendezésre kerül a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál. Ilyenkor akárcsak a természet, a város is felébred, és heteken át nagyszerű időtöltési lehetőségeket kínál. Szintén hagyomány már a településen, hogy a nyár beköszöntével a város csodálatos főterén egy fantasztikus esemény, a Barackpálinka és Bor Fesztivál keretein belül minőségi pálinkákat és a Kunsági, valamint egyéb történelmi borvidékek pincészeteinek remekműveit is megkóstolhatjuk. Ám nem csak az italok nyűgöznek le minket, hanem a kézművesek, a helyi művészek, a finom ételek és a koncertek is.

barackpalinkaesborfesztival

Augusztusban igazi Jazz központtá alakul át Kecskemét, ugyanis idén már 4. alkalommal várja a műfaj rajongóit Jazzfőváros Fesztivál. Jazztörténeti előadás, élőzene és tánc, street food, kézműves sörök és az egész napos pancsolás garantált a Domb Beach strandján.

jazzfesztival

Kecskemét és az ország egyik legrégebbi, valamint legnevesebb fesztiválja a Hírös Hét Fesztivál, mely minden évben különleges programjaival csábítja a városba az érdeklődőket. A kulináris élmény előre könyvelhető, hiszen minden nap más-más település különlegességeit kóstolhatjuk meg, legyen szó ételről vagy italról, esetleg desszertről. A pazar hangulatról mindig neves művészek és előadók gondoskodnak.

hiroshetfesztival

Kecskemét városa karácsony közeledtével ünnepi fényekbe borul. A főtéren sétálgatva a meghittség és a szeretet varázslatos érzése járja át lelkünket. Ilyenkor is remek programokkal, előadásokkal, kiállításokkal és koncertekkel készül a város. Karácsonyi vásár, jégkorcsolyapálya, forró csoki, forralt bor és szívmelengető finomságok. Kell ennél több?

telifesztival

Kecskemét városát nem csak érdekes programjai teszik vonzóvá, hanem lenyűgöző látnivalói is számos turistát csábítanak a településre. Lenyűgöző épületei, varázslatos főtere, hangulatos utcái még az itt élőket is ámulatba ejti. Templomtornyai egyedülálló módon emelkednek a város fölé és ölelik körbe annak főterét. Kecskemét a korok, stílusok, vallások keveredésének mintaképe. A belvárosban nem igen található két egyforma stílusú épület, ugyanis fellelhető itt római katolikus, evangélikus, református, ortodox templom, valamint egykoron zsinagóga is működött, de épületeiről is hasonlóképp nyilathozhatunk. 

A történelmi főtér egyik ékessége a sok közül a szecessziós stílusban épült Városháza, melynek harangjátéka messze földön ismert, Kodály Zoltán, "Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját" című nótájának dallamát játsza minden órában. Az épületet Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, és ahogy kívülről lenyűgöző, úgy belülről is. 174 helyiség található benne, melyek közül szépségében kiemlkedik a közgyűlési terem Székely Bertalan által festett falfestményeivel és a 62 égős, 5 méter magasságú és 12 mázsa súlyú csillár.

varoshaza

Jobbra indulva néhány lépéssel rögtön a Szent Miklós templomnál, közismertebb nevén a Barátok templománál találhatjuk magunkat, mely Kecskemét legrégebbi temploma és ma is álló épülete, mely a 13. század végén épült gótikus stílusban. 

baratoktemploma

Ha a templom csodálása közben megéheznétek, semmiképp ne hagyjátok ki a Bagatelle Éttermet, mely a belvárosban található, a helyiek egyik kedvence. Étlapján magyar ételek megreformált változatai széles választéka találhatók meg, emellett hatalmas borválaszték is jellemzi a kínálatot. Ebédidőben változatos menüvel várják a vendégeket.

bagatelle

Az étteremből pazar kilátás nyílik a város egyik legszebb épületére, a Katona József Színházra. 1896-ban nyitotta meg kapuit a színművészet rajongói számára a bécsi Fellner és Helmer tervezésében megálmodott színház, nevét a Bánk bán szerzője után kapta, megnyitóján pedig Ferenc József és felesége, Sissy királyné is rész vett.

katonajozsefszinhaz

A Városházától balra indulva rögvest a Nagytemplom, hivatalos nevén Urunk Mennybemenetele Társszékesegyház keresztezi utunkat, mely a Kiskunság legnagyobb temploma. Osvald Gáspár piarista szerzetes tervei szerint épült 1774 és 1799 között, copf stílusban. 

nagytemplom

Érdemes végig sétálni a főtéren és megcsodálni annak épületeit, és ha már itt vagyunk, akkor a Fodor Cukrászdát vétek lenne kihagyni. Isteni fagylaltok és sütemények, valamint minőségi kávékínálat, hűsítő italok várják a kedves vendégeket.

fodorcukraszda

Ha elnyaltátok a fagyit és tovább sétáltok, akkor egy olyan építménnyel találhatjátok szemben magatokat, melyről még népdal is született. Ez pedig nem más, mint a Cifrapalota, mely szecessziós stílusban épült. Ma itt található a Kecskeméti Képtár, de egykoron üzletek, lakások és kereskedelmi kaszinó működött benne. 

cifrapalota

Kecskemét városának nem csak főtere és belvárosa tartogat érdekes programokat, hanem a település külső városrészein is nagyszerű időtöltési lehetőségek vannak. Kiváló program például ellátogatni a Kecsekméti Vadaskertbe, mely ugyan területileg az ország legkisebb állatkertje, de annál szórakoztatóbb. A gyerekek számára a Vadaskert egy nagyszerű játszóteret is kialakított, így a felejthetetlen élmény garantált.

kecskemetvadaskert

Természetkedvelők semmiképp se hagyják ki a Kecskeméti Arborétumot, ahol megcsodálható a tematikus bemutatókert, növényeket és akár élőlényeket is tanulmányozhatnak. A 610 méter hosszan húzódó tanösvényen 15 táblán keresztül ismerteti az arra látogatókkal Kecskemét éghajlati, valamint az arborétum talajviszonyait. Szintén szerves része az arborétumnak az egyházi terület, ahol az 1718-ban épült kápolnát, a Mária kápolna is megtekinthető, emellett pedig a kálvária, a sziklakert, a szabadtéri oltár, a Magyar Szentek szoborsétány teszi a Kápolna-dombot lenyűgözővé.

arboretumkecskemet

Innen nem is olyan messze található a Benkó Zoltán Szabadidőközpont, mely Kecskemét Széchenyiváros városrészében helyezkedik el. Családok, párok, sétálni és kikapcsolódni vágyók nagy kedvence, ugyanis remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt minden korosztály számára egész évben. Az itt létrehozott csónakázótó kotrásakor létrehozott Benkó-dom 49 méter magas, tetejéről az egész város belátható. 

benkodomb

Bejártátok a várost és megéheztetek? Szerencsére Kecskemét bővelkedik a fantasztikus éttemekben. Ha éppen a főtéren csatangoltok, akkor egy kis sétával elérhetitek a Cézár Éttermet. Már kivülről is érezhető az az itáliai életérzés, amiért megéri ide betérni. Étlapján igazi olaszos fogások találhatók meg, melyek mellé kiváló borokat is ajánlanak.

cezaretterem

Ha igazi magyaros fogásokra vagytok kiéhezve, akkor a legjobb választás a Kecskeméti Csárda És Borház, ahol nem csak ételek viselik édes hazánk stílusjegyeit. Igazi csárda hangulat uralkodik itt, így a kellemes este garantált. Az étlap, a személyzet öltözete és a berendezése mind a régi falusi hangulatot igyekeznek életre kelteni. Hatalmas és ízletes adagokat és kiváló borokat kínálnak. Személyes kedvenc a rántott libamáj, ami egyenesen isteni!

kecskemeticsarda

Még több étterem egy kattintással elérhető: https://hovamenjek.hu/kecskemet/etterem

 

A városban érdemes több napot is eltölteni, hiszen építészeti csodáit, a múzeumokat megtekinteni, részt venni a remek programokon kevés egy nap, így ajánlunk figyelmetekben néhány remek szálláshelyet is! Kecskemét belvárosában találhatók színvonalas hotelek és hangulatos panziók, vendégházak egyaránt.

Ha hotelben szállnátok meg, akkor a főtéren vár titeket az Aranyhomok Business Wellness Hotel ****. Jó helyezkedésének köszönhetően könnyedén elérhető szinte minden, így jó kiindulópont akár kiránduláshoz is. A 24 órás recepció, a wellness részleg, a mediterrán étterem és a lobby bár is a vendégek rendelkezésére áll.

aranyhomok

Inkább egy pénztárcabarát vendégházat keresel? A Mediterrán Vendégház áll rendelkezésre a központtól néhány lépésre, a történelmi főtértől alig 200 méterre. Szobái légkondicionáltak, így még a legnagyobb melegben is kellemes pihenést biztosítanak. A vendégház teljes mértékben bababarát, ráadásul ingyenesen tudnak parkolási lehetőséget is biztosítani. Ideális választás családok, párok, üzleti úton lévők és baráti társaságok számára egyaránt.

mediterranvendeghaz

Ha távolabb pihhenél a belvárostól, arra is vannak remek ötleteink! A  Potyka-tó Pihenőpark Hetényegyházán várja kikapcsolódni vágyó vendégeit, egy 10 hektáros erdő közepén. Itt nem csak egyszerűen pihenhetsz, de lehetőség van horgászni is a 4000 m2-es tóban. Tűzrakóhelyein hangulatos sütögetésre, főzésre van lehetőség. A Pihenőpark egyébként nagyszerű teret biztosít családi és baráti összejövetelek lebonyolítására is.

potykatoespihenopark

Még több szálláshely egy kattintással elérhető: https://hovamenjek.hu/kecskemet/szallas